A korabeli szájhagyomány szerint a betyárok - akár az alföldi, akár a Dunántúl vadonjaiban, a császári pandúrok vizslató szemei elől bújkáló "szabadlegényekről" van szó, jobban szerették a lőfegyvereket - a rövid csövű puskákat és a pisztolyokat -, mert ezekkel biztonságos távolságból lehetett felvenni a harcot a katonákkal, csendőrökkel. Ha menekülni kellett, így még arra is nagyobb esély volt, a tisztes távolság miatt. A fegyvereket vágott ólommal "etették", ami elég hatásos volt annak ellenére, hogy ezek a fegyverek nem éppen a nagy pontosságukról voltak híresek...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.